Fogyókúra-blogNapi 1400 kilokalóriát és 160 g szénhidrátot tartalmazó diéta. Tapasztalatok, ötletek, receptek, eredmények - erről szól a blog. < előző oldalak: | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | következő > o Régiek előre o ABC sorrend | 2010. 03. 26. |
78,10 (-19,40 kg) A mai súlyom a tegnapival szemben már valódi eredmény, mert jóval korábban, negyed 8-kor mértem. Mégis haladok, sőt, újra egészen jól érzem magam. Megtettem az első lépéseket étrendem módosításához. Amit csak lehet, mindent megtartok a korábbi szokásaim közül, például a napi 5x-i étkezést mindenképpen. Viszont a közeli bioboltban biztos, hogy gyakoribb vevő leszek. A tízórai-uzsonnámhoz sem kell lemondanom a pogácsáról, a bioboltban azt is kaptam, élesztő nélküli, barnalisztes változatban. Kár, hogy nem fényképeztem le a kisfiam arcát, mikor megkóstolta. Pedig egész ehető. Candida diétáról lenne szó. Tudom, hogy mindenkiben van Candida, de lehet, hogy bennem tényleg több van a szokásosnál, mert a 19 kiló mínusz ellenére is érzem, hogy nincs minden rendben. Túlságosan szeretem a szénhidrátot. Úgy gondolom, érdemes ezt is kipróbálnom, mert nemcsak lefogyni akarok, hanem egészséges szeretnék lenni. Nem egy példát láttam arra, hogy ehhez a soványság önmagában még nem garancia. Ezért egy időre lemondok a déli éttermi menüről is. Megrendeltem az ebéd házhozszállítást, kifejezetten Candida diétához, első körben vega ebédet. Ma jött meg az első. Őszintén szólva, a látványa egész más volt, mint amit az étlap alapján elképzeltem, de az íze elfogadható. Túl vagyok rajta. Azt remélem, néhány hónapig nem okoz majd gondot egy kicsit szigorúbb diétát tartanom. Nemcsak azért, mert már elég edzett vagyok, de végül is hasonló alapokra épül, mint ahogy idáig ettem. Csak éppen egészségesebb és változatosabb, olyan, mint ahogy kezdettől ennem kellett volna. Örülhetek, hogy a sok engedménnyel, amit eddig adtam magamnak, ennyit is le tudtam fogyni.
| 2010. 03. 25. |
77,95 (-19,55 kg) Azért ez nem egy igazi, hanem reggel 9-kor mért súly. Éjjel elég rosszul éreztem magam, emiatt aludtam el. Azért írom be mégis, mert korábban ez volt a hétvégi mérések időpontja, így összehasonlításra jó lesz. Mostanában igyekszem minél korábbi időpontot választani, hogy a nyári időátállítás ne okozzon majd nagy visszaesést. Mindenesetre ezek után úgy gondolom, újra egyeztetnem kell majd a természetgyógyásszal, és csak fokozatosan bevezetni, amit javasolt. Egyelőre csak az étrenddel kezdem.
| 2010. 03. 24. |
78,75 (-18,75 kg) A héten felmerült bennem, hogy újra valami változásra lenne szükség. Bár erre a súlyom márciusi abszolút stagnálása is éppen elég ok lenne, de mégsem emiatt gondoltam rá. Arra, hogy hetekig nem fogyok, már korábban is volt példa, elég ha átnézem tavaly júliustól fogyásom alakulását: 2009 július | -3,81 | | 2009 augusztus | -2,39 | | 2009 szeptember | + 0,065 | | 2009 október | -2,315 | | 2009 november | -1,885 | | 2009 december | -1,005 | | 2010 január | -1,11 | | 2010 február | -1,225 | | 2010 március (eddig) | -0,375 |
Látszik, hogy például tavaly szeptemberben sem haladtam semmit, de utána megint beindult. Az ok, ami miatt a változtatásra gondoltam, elsősorban az, hogy közel 19 kilós fogyásom sem tudta számottevően lecsökkenteni hosszú évek óta magas koleszterin és CRP értékeimet, illetve egy ideje a pulzusszámom is magas (90 körüli), a vérnyomásom egyik összetevője pedig a sokáig stabil 120-ról 130-ra emelkedett. Arra gondoltam, nem próbálkozom tovább csak önerőből, és tegnap elmentem egy természetgyógyász orvoshoz. Úgy néz ki, talált magyarázatot a tünetekre, így most az általa javasolt gyógyszerek, étrendkiegészítők beszerzésével foglalkozom. Az étrendemen mindenesetre szigorítani kell. Szerencsére nem túl sokat, de jó pár dologról le kell mondanom. Élesztő nélküli kenyeret már vettem, megpirítva semmi gond nincs vele. Viszont hiányozni fog az aszalt gyümölcs, a sajtok, a tízóraihoz, uzsonnához a részben fehér lisztből készülő, élesztőt tartalmazó pogácsa, stangli, és főleg azt nem tudom még, az ebédet hogyan fogom megoldani. Barátkozom a helyzettel.
| 2010. 03. 22. |
78,60 (-18,90 kg) Végre gyönyörű idő volt hétvégén, így körülnéztem a szekrényemben, mire számíthatok a következő pár hónapban. Jól jön most, hogy tavaly, tavalyelőtt megelőlegeztem a bizalmat pár kisebb méretű darabnak, illetve az is, hogy 2003 nyarán 81-82 kiló körül volt a súlyom. Szerencsére az még nem volt túl régen, az akkori ruháim közül van, ami még hordható. Így azért annyira nem rossz a helyzet. Némi kiegészítésre persze szükség lesz, de még szó sincs arról, hogy mindenből új kellene.
| 2010. 03. 20. |
Legalább valami jó is történt |
78,65 (-18,85 kg) A fogyókúra szempontjából nem volt túl sikeres ez a hét. Érdekes, hogy az évvégi 1,35 kiló pluszt 5 nap alatt sikerült leadnom, most viszont hiába próbálkoztam, a múlt hét végén felszedett 90 dekából mindössze 50 ment le. Ezen a hétvégén pedig két születésnapi meghívás előtt állok, de szerencsére mind a kettő ebéd, nem vacsora. Viszont van pár vitathatatlan előnye annak, ha az ember mérnök. Volt bennem egy adag stressz, mielőtt a héten elmentem a háziorvosomhoz. Úgy akartam abbahagyni a koleszterincsökkentő gyógyszert, hogy ő is beleegyezik. Az volt célom, hogy meggyőzzem: a súlyom leadása önmagában is éppen elég megpróbáltatás, anélkül, hogy ezt még gyógyszer mellékhatások is nehezítenék. Nekem teljesen magától értetődő volt, hogy ehhez készítsek egy táblázatot az eddig tapasztalt mellékhatásokról, illetve egy fogyási grafikont egészen 2007 májustól, amin bejelöltem a különféle szakaszokat, rész- és teljes eredményeket, visszaeséseket. Ez volt szerintem a legjobb módja, hogy megmutassam, tényleg komolyan gondolom. Neki is ez lehetett a véleménye, mert magától mondta, hogy hagyjam abba a gyógyszert. Így a héten már lényegesen jobban érzem magam.
| 2010. 03. 16. |
79,15 (-18,35 kg) Vajon melyik út a helyes? Ez jut mindig eszembe, ha egy-egy hétvégére kimozdulunk: - vajon az lenne a jobb, ha erőt vennék magamon, és minden kísértés ellenére ragaszkodnék az étkezési szokásaimhoz, miközben jól felidegesítem magam ezen,
- vagy az, ha erre a néhány napra megpróbálom jól érezni magam, alkalmazkodom a helyzethez és a szokásos adag 2-2,5-szeresét eszem meg?
Én általában a második utat választom. Még akkor is, ha újra mérlegre állva 3 nap után 90 deka plusszal kell szembenéznem.
| 2010. 03. 13. |
78,25 (-19,25 kg) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy hete vacsorára már fehérjét sem eszem, csak zöldséget (sárgarépa, karalábé, paradicsom, fokhagyma, pár szelet avokádo, 4-5 szem olajbogyó), pici olívaolajjal (3-4 g). Ezzel együtt egy hét alatt mindössze 45 dekát fogytam.
| 2010. 03. 12. |
78,35 (-19,15 kg) Az első eredmény a gyógyszer abbahagyása után. Tegnaphoz képest mínusz fél kiló, aminek a hátterében semmi különös étkezési ok nem áll - csak víz lehet. Mindenesetre a tegnapi táblázat egy pontjában már biztosan nem tévedtem.
| 2010. 03. 11. |
78,85 (-18,65 kg) Az utóbbi 30 napban új gyógyszerrel voltam kénytelen megismerkedni. Jól éreztem a legutolsó laborleletnél: mivel eddigi súlycsökkenésem nem hozta rendbe a koleszterin szintemet, háziorvosom már elkerülhetetlennek látta a gyógyszeres kezelést. Február 7-től szedtem a gyógyszert, ami a tegnapi labor szerint használt is. Két hete azonban elég szokatlan dolgokat tapasztalok magamon. Szép dolog a koleszterin csökkentés, de a súlycsökkentés legalább annyira az, sőt. Ezért ideje a tapasztalataimat összehasonlítani a gyógyszer tájékoztatóján lévő mellékhatásokkal: Ízületi fájdalom | Hónapok óta hozzászoktam már, hogy nem fáj semmim, és hetente legalább háromszor tornázom. Február 25-én váratlanul elkezdett fájni a térdem. Mindkettő, de főleg a jobb. Olyan mértékben, hogy teljesen le kellett állnom a tornával, ami a legnagyobb gond. Először az időjárás változásra gondoltam, de azóta sem múlik, most már két hete. | | Izmok gyengesége | Az is természetes volt már, hogy könnyűnek és erősnek érzem magam, sok energiával. Ezzel szemben most folyamatosan olyan érzésem van, hogy gyenge, fáradt és nehéz vagyok. Úgy megyek fel a lépcsőn, mint 97 kilósan. | | Testsúlynövekedés | Ha nem is nő a súlyom, de február 23. óta a diéta ellenére gyakorlatilag nem fogytam semmit. Pedig vacsorára már napok óta a szokásosnál is kevesebbet eszem. | | Álmatlanság | Régebben nem tudtam végigaludni az éjszakát, többször is felébredtem. Mióta a lúgos vizet iszom, újra végigalszom. Az utóbbi egy hétben viszont rendszeresen felébredek 3-kor. | | Végtagok vizenyője | A szokásoshoz képest is vastagabbnak látom a lábaimat. Ez vízvisszatartás lehet. | | Kóros érzések a bőrön | Ezt elég nehéz értelmezni, de például az, hogy a napokban az utcán le kellett venni a sálat a nyakamból, mert nem bírtam elviselni, valami ilyesmi lehet. | | Viszketés | Ez érthető, ez van. | | Fülzúgás | Ez is van, bár már korábban is előfordult. |
Ezek közül az első három az, ami komolyan veszélyezteti a fogyókúrámat. Viszont úgy gondolom, a következő hónapokban nincs fontosabb, mint hogy rendezzem végre a súlyom. Semmit nem engedhetek meg magamnak, ami ebben akadályozna.
| 2010. 03. 07. |
Nonstop fogyókúra hónapokon át |
78,50 (-19 kg) Soha még ennyi ideig folyamatosan nem fogyókúráztam. A mostani szakasz már 8 hónapja tart, és még nem látom a végét. 19 kiló mínuszomnak nagy részét, 14,30 kilót is ez alatt fogytam le. Minek köszönhető, hogy ezt eddig kibírtam? Ételek Már 97 kilósan is ettem egészséges dolgokat: barna kenyeret, baromfihúst, sok zöldséget, gyümölcsöt, olajos magokat, olívaolajat, teljes kiőrlésű tésztát, zsírszegény tejterméket. Csak éppen a többszörösét annak, amit most, és mellé jó sok (főleg diétás) édességet. Mivel nem a rántotthús-pörkölt-nokedliről indultam, nem kellett teljesen új ételekre átállnom. Szeretem azt, amit most eszem. Elmúlt az édesség utáni vágyam Korábban természetes volt, hogy kedvenc esti sorozatom elé lerogyva megettem egy fél tábla diétás csokit vagy tejberizst, kekszet, lekvárt, esetleg gyümölcsös joghurtot. Ez egyszerűen hiányzott a komfortérzetemhez. Ingadozó vércukorszintem miatt arra többnyire ügyeltem, hogy lehetőleg diétást válasszak. De azért időnként becsúszott más is. Ennek az egésznek akkor szakadt vége, mikor tavaly július elejétől 5 hétig szedtem a fogyókúrás gyógyszert. Alig ettem valamit, édességet főleg nem. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy elmúljon az édesség utáni vágyakozásom. Ma már általában 2-3 szem aszalt gyümölccsel vagy egy kiskanál mézzel beérem, de erre is ritkán van szükség. Fontos, hogy érezzem: nem kell túl sok mindenből kimaradnom Enélkül nem hiszem, hogy kitartottam volna idáig. Ezért - csak azt vonom meg magamtól, ami feltétlenül szükséges. Például a mai napig ugyanott ebédelek, mint korábban, és ugyanúgy menüt eszem. Egyszerűen azért, mert szeretek oda járni, jól főznek, és az adag sem annyira sok, hogy megártana, sőt. Csak éppen most nem egészítem ki süteménnyel;
- nem éhezem. Ez a módszer nem drasztikus, annyit eszem, hogy éppen fogyjak, nem kevesebbet (ezért haladok ilyen lassan). Bevált a napi ötszöri étkezés is;
- odafigyelek a bevásárlásra, hogy ne fogyjanak ki otthonról a kedvenc ételeim. Legalább azt a keveset, amit megehetek, olyasmiből válogathassam össze, amit szeretek;
- mostanában sokkal ritkábban főzök hétköznap esténként, mint korábban, mert eléggé megvisel, hogy egyáltalán nem ehetek belőle. Ha mégis főzök, és nagyon szeretném megkóstolni, inkább elteszem magamnak reggelire. Azt, hogy valamiből csak keveset ehetek, és meghatározott napszakban, sokkal könnyebb elfogadnom, mint azt, ha teljesen le kellene mondanom róla;
- nincs semmi lelkiismeret furdalásom attól, ha valamilyen utazás, vendégség, ünnep miatt egy napra, hétvégére, egy hétre felfüggesztem a diétázást.
Kötetlenség Nincsenek előírt ételsorok, amire állandóan oda kellene figyelnem, csak egy pár szempontot kell betartanom. És végül: nem mérek ki mindent Már régóta érzem, miből mennyit ehetek. Így minimális az, amit ki kell mérnem. Ettől lényegesen elviselhetőbb ez az egész.
< előző oldalak: | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | következő > o Régiek előre o ABC sorrend
|