Fogyókúra-blog
Visszaesés
| 2010. 08. 13. |
75,60 (-21,90 kg) Éppen egy hete, hogy majdnem 75 kiló alá kerültem, de sajnos, aznap este sikerült a több hét alatt elért eredményemet romba dönteni. Az történt, hogy estére nagyon éhes lettem, szinte a rosszullétig, de még nem értem haza, hogy egyek valamit. Férjemnek viszont kedve támadt "nagybevásárlást" rendezni: fahéjas, almás, szilvás biosütemények, házikolbász, főtt császárhús, pogácsa. Néha előfordul vele ilyesmi. Sajnos, én is vele voltam, és rám jött az evésroham. Így visszagondolva, nem is ettem többet, mint amit mások esznek vacsorára. Bármennyire is hihetetlen, de másnap reggelre 77,30 lett a súlyom. Az azóta eltelt egy hét kevés volt ahhoz, hogy ezt az egy estét ledolgozzam. Hát így jártam.
| 2010. 06. 26. |
77,05 (-20,45 kg) Az elmúlt nyolc nap komoly fennakadást okozott fogyókúrám menetében. Régóta nem kérdés, hogy már csak akkor sikerül fogynom valamit, ha nem térek el megszokott napi- és étrendemtől. Ennek pedig része az is, hogy vacsorára csak egy egész kevés zöldséget vagy gyümölcsöt eszem. Ebben a nyolc napban pedig négy vacsora is volt. Férjem munka ügyben sokat utazik. Ha néha nem mennék el vele, alig találkoznánk. Ezért utaztam el én is múlt hétvégén 3 napra külföldre. Ebből 2 nap ülés egy helyben, 2 vacsora, a reggeli is lényegesen több mint máskor. Persze nem mondom, jó néha kicsit kimozdulni. Pár napra rá egy vendégség, tegnap egy születésnap, mindkettő este. Közben határidős munkák, napi 10 óra ülés a számítógép előtt, mozgás semmi. Az eredmény pedig: másfél kiló plusz.
| 2010. 04. 30. |
76,50 (-21 kg) A fogyókúra olyan, mint bármi más. Ha nem foglalkozik vele az ember eleget, akkor nem működik. Ezt már többször megtapasztaltam, és így jártam ezen a héten is. Kicsit összesűrűsödött a munkám, így nem igazán figyeltem másra ezen kívül, az evésre sem. Visszatértek újra a 76 feletti súlyok. Ezért ma megrendeltem jövő hétre a vega ebédet. Egyszer már bevált, remélem most is így lesz. Arról majd biztos eszembe fog jutni, hogy éppen fogyókúráznom kellene.
| 2010. 03. 16. |
79,15 (-18,35 kg) Vajon melyik út a helyes? Ez jut mindig eszembe, ha egy-egy hétvégére kimozdulunk: - vajon az lenne a jobb, ha erőt vennék magamon, és minden kísértés ellenére ragaszkodnék az étkezési szokásaimhoz, miközben jól felidegesítem magam ezen,
- vagy az, ha erre a néhány napra megpróbálom jól érezni magam, alkalmazkodom a helyzethez és a szokásos adag 2-2,5-szeresét eszem meg?
Én általában a második utat választom. Még akkor is, ha újra mérlegre állva 3 nap után 90 deka plusszal kell szembenéznem.
| 2010. 01. 04. |
82,10 (-15,40 kg) Ennyivel vagyok több karácsony előtti, legalacsonyabb súlyomhoz képest. Remélem, ez már nem nő tovább... Tegnap délben lezártam a nagy évvégi lazítást. A nap többi része már a „mentsük, ami még menthető” jegyében telt el, alig ettem valamit. Ez persze kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozza az elmúlt két hét hatását. Na mindegy, ennyi nekem is járt.
| 2009. 12. 17. |
Vacsorára: CSAK zöldség, fehérjével! |
81,75 (-15,75 kg) Ne árt ezt minél többször hangsúlyozni. Elég pár nap, hogy nem csak ezt eszem, és máris kezdődik a visszaesés. Mióta ráálltam az esti salátaevésre, még ritkábban főzök hétköznap esténként. Nem mondhatnám, hogy ezt a családom jó néven veszi tőlem, ezért néha mégiscsak belefogok. Főzés közben kóstolni mindenképpen kell, így aztán az is előfordul, hogy végül eszem belőle. Éppen ezért volt jó a korábbi diétám. Bár sok mindent ki kellett spórolni a receptekből, mégis vacsorára viszonylag normális ételeket ehettem. Sokkal inkább megfelelt egy hosszantartó fogyókúrához. Kár, hogy már nem fogyok tőle. Mindenesetre nem könnyű diétázni, főleg ebben a hidegben. Még két hét, és 6 hónapja lesz, hogy az idén elkezdtem. 2007-ben is pont félév után fáradtam bele. Most viszont tisztában vagyok azzal, hogy nem hagyhatom abba.
| 2009. 11. 17. |
83,80 (-13,70 kg) Mikor napokig áll a súlyom, azzal nem foglalkozom. De ha van egy ekkora visszaesés, mint például ma is, akkor még az a kis saláta is luxusnak tűnik, amit egyébként vacsorázni szoktam. Ilyenkor jön a répa. Két sárgarépa, kis fűszeres olívaolajba mártogatva, víz… Szuper.
| 2009. 10. 30. |
85,15 (-12,35 kg) Nem is olyan rég éppen arról írtam, hogy egy ilyen hosszantartó diéta esetén időnként előfordulhatnak olyan események, mikor az ember eltér a megszokott étrendtől, majd, mintha nem történt volna semmi, folytatja. Az előző mondatból a leglényegesebb szó az „időnként”. Ha még pontosabban szeretném meghatározni, a „nagyon ritkán”, vagy az „elvétve” még helyesebb lenne. Nem pedig a gyakran, vagy a rendszeresen. Épp hogy sikerült hétfő reggelre a múlt heti utazás során felszedett pluszt leadnom, este máris jött egy születésnapi vacsora. Eleve nem salátát vacsoráztam, mint mostanában, és ehhez még egy kis torta és pezsgő is hozzájött. Szerdán pedig egy egész napos továbbképzés, ebéddel és két kávészünettel. Nem is annyira az ebéd volt a gond, mert azt úgyis mindennap eszem. A pogácsákhoz is hozzá vagyok szokva, mert az a tízórai és uzsonna része. Ki volt téve viszont sok, és főleg sokféle édes aprósütemény. A kávéhoz is cukrozott tejszínhab volt (mennyire más, mint a diétás!). Már az érkezésnél láttam, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem is lett. Éppen 19 napot estem vissza.
| 2009. 09. 05. |
87,20 (-10,30 kg) Múlt héten elég jól haladtam, ezért kicsit elbíztam magam. Úgy gondoltam, akkor is fogyok majd, ha nem foglalkoztat ennyire a súlyom. Persze, csak kisebb dolgokról volt szó: - úgy gondoltam, megengedhetek magamnak két fagyit,
- kifogyott otthonról a dinnye, így kétszer nem azt vacsoráztam, sőt egyik este nem tudtam megállni, és kicsit ettem abból, amit főztem...
- nem volt annyira meleg, így jóval kevesebbet ittam,
- megfeledkeztem a citromos vízről és arról a minimális kis tornáról is, amit szoktam csinálni.
Apróságok, de a hatásuk összeadódott: a héten egyik nap sem voltam 87 alatt. Na mindegy, próbálkozom tovább.
| 2009. 08. 25. |
88,05 (-9,45 kg) Egy 4 napos hétvége nem múlik el nyomtalanul. Többet, rendszertelenül ettem, kevesebbet ittam és mozogtam... És ezen a héten még egy húsz fős születésnapra is fel kell készülnöm.
oldalak: | 1 | 2 | 3 | következő > o Régiek előre o ABC sorrend
|