< >

Rendszertelen napok

Szintentartás 2015. 05. 13. 73,60 (-23,90 kg)

Az utóbbi időben elég sok rendszertelenség volt az életemben, így aztán végképp nem fogytam semmit. Sőt, a múlt héten pár nap alatt 2,5 kiló víz rakódott rám. Nem hittem a szememnek, már a mérleget is meggyanúsítottam, hogy 8 év után végleg tönkrement.

Aztán jött pár nap a megszokott menetrenddel, és visszaállt minden.

Hát igen, nekem az a tapasztalatom, hogy a fogyáshoz rendszeres életmód és idő kell. Nálam legalábbis csak így működik.

Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert a hétköznapjaimban ezt meg tudom oldani. Reggel van időm reggelizni és megcsinálni az uzsonnámat, aztán beülök dolgozni. Délben elmegyek a közelben lévő önkiszolgáló étterembe, ahol nem túl nagy a választék, de azért mindig össze tudok hozni belőle magamnak valami kevésbé hizlaló dolgot. Este igyekszem nem túl későn hazamenni, hogy ne legyek túlságosan kiéhezve, mert az sem szokott jóra vezetni. Aztán még tornázom is egy kicsit, félórát, órát. Ennyi kell hozzá, hogy lassan fogyjak, de legalábbis stagnáljak.  

Viszont ahogy ez a rendszer valami miatt borul, akkor vége. Főleg a hétvégék ilyenek, de előfordul, mikor a munkám miatt is egész nap ide-oda kell mennem. Ilyenkor ott a gond, mit egyek? Persze, csomagolhatnék magamnak előre, de ehhez meg végképp nincs kedvem. Ha úgy alakul, hogy az utcán kell valamit ennem, mi más van, mint mindenütt pékségek, jó hizlaló szendvicsek, péksütemények, édességek. Mióta át kellett álljak a paleora, még nehezebb a helyzet.

Hiába a 8 év fogyókúrás életmód és a 24 kiló fogyás, mégis pillanatok alatt rakódnak rám a plusz kilók. Még mindig nagyon oda kell figyeljek.

< >