Fogyókúra-blog

A mozgás nálam még mindig az otthoni tornára és a gyaloglásra korlátozódik. De ez már rég nem ugyanaz, mint korábban.

Most sem járok el sehová tornázni. Nagy előny, hogy akkor csinálhatom, amikor időm és kedvem van, azt és annyit, ami jólesik. Nem viszem túlzásba, de azért haladok. Tavaly ősz elején, mikor belekezdtem, a töredékét sem tudtam megcsinálni annak, amit most.

A gyaloglásban is van összehasonlítási alapom. Nekem az a legegyszerűbb, ha körbegyaloglom a közeli teret. Ezt már 90 kiló felett is többször megtettem, három (1500 m), esetleg négy körig bírtam. 5 körnél eljutottam a teljes végkimerülésig. Azt sajnos nem mértem, hogy akkor ehhez mennyi idő kellett. Mostanában, ha rászánom magam, legalább 5 kört megyek. A 2500 m-t 30 perc alatt teszem meg, ami 5km/h sebességnek felel meg. Úgy tudom, ez nem annyira rossz, és ettől még alig fáradok ki. Kipróbáltam, tudnék valamivel gyorsabban is menni, de az még nem esik jól. Legalább ekkora a különbség akkor is, ha kirándulni megyünk.

Könnyen jött, könnyen megy – mármint az évvégi plusz súly.

Már az előző három nappal is elégedett voltam, egyformán 20-20 deka ment le. De ez a mai -45 deka akkor is elég váratlanul ért. Főleg azért, mert tegnap vacsorára még valamivel többet is ettem a szokásosnál: egy 200 grammos zöldborsó-bébirépa konzerv tetejére raktam felszeletelt sonkát, mozzarellát, ráreszeltem füstölt sajtot (mindenből persze csak keveset), és a mikróban felmelegítettem. Hozzá egy paradicsom, savanyú káposzta, 1 gerezd fokhagyma, víz.

Mindenesetre este 10-kor jobbnak láttam újrakezdeni az évvégén elhanyagolt tornát. Lehet, hogy ez az oka.

Már több mint 3 hónapja tornázom otthon. Van, hogy hetente 3-4 alkalommal.

Sok előnye van: kevesebb időt vesz igénybe, nem poénkodik rajtam senki, és főleg nincs előírva az, hogy mit és hányszor  csináljak. Viszont tény, hogy nem szakszerű, nincs olyan hatása, mintha egy személyi edző állítaná össze. Pár napja például gyalogoltunk egy órát, ami azért nem olyan sok, és elég nehezemre esett.

Mindegy, fő az, hogy legalább csinálok valamit. Még mindig nem érzek elég erőt valami komolyabb mozgáshoz.

Kezd változni a mozgáshoz való viszonyom.

Pár éve még a heti egyszeri tornát is abbahagytam, pedig már az sem volt valami sok. 97,5 kilósan már képtelen voltam végigcsinálni a gyakorlatokat. Azóta egyfolytában csak halogatom az újrakezdést. A fő érv az, hogy majd akkor, ha még jobban lefogyok… Tény, hogy még ennyi kilósan sincs túl sok kedvem ahhoz, hogy elmenjek egy csoportos tornára, vagy egy konditerembe sok kisportolt, jóalakú fiatal közé. Az eddigi tapasztalataim szerint ezeken a helyeken azon túl, hogy nehezemre esik a mozgás, még örömet sem okoz és legtöbbször már akkor unom, mikor elkezdjük.

Próbálkoztam a gyaloglással is, de nem jött be. Általában késő este érnék rá, de akkor már nem szívesen megyek ki az utcára. 

Pár hete elhatároztam, hogy nem várok tovább. Van otthon egy torna matracom, szélesebb, mint a szokásos 60 cm, és jó minőségű is. Jó rajta tornázni. Ezen kezdtem el a gyakorlatokat. Nem kazettáról, nem valamilyen meghatározott rendszer szerint, nem törődve a zsírégetéssel, hanem amihez kedvem van. Elkezdem valami egészen egyszerűvel, ami éppen eszembe jut, és jön magától. Nem nehéz gyakorlatok, csak olyan mozgás, ami jólesik, van, hogy 30-40 percig.

Úgy néz ki, ez talán beválik, mert már több hete tart. Praktikus, mert nem kell sehova elmennem. Általában este 10, fél 11 után kezdem, előfordul, hogy naponta.

Tisztában vagyok vele, hogy ez így egyáltalán nem szakszerű. Viszont legalább csinálok valamit, és nem érzem kényszernek sem. Sőt, ha kihagyok egy-két napot, már hiányzik. Ártani biztos nem fog. Szerintem annál, hogy meg sem mozdulok, bármi csak jobb lehet.    

Napok óta nem vagyok mérlegközelben, így fogalmam sincs, most éppen mennyi lehet a súlyom. Ismét egy pár napos utazás, ahol a fogyókúra legalapvetőbb szempontjait sem lehet figyelembe venni. Sajnos, amiről szó van, nem egy fitness-wellness jellegű dolog, hanem a férjem üzleti útjával egybekötött külföldi városnéző gyalogtúra.  

Újra egy a túlsúly hátrányai közül: ilyenkor nincs mese, gyalogolni kell, még ha az ember lába teljesen ki is van készülve. Senkitől nem várható el, hogy tekintettel legyen arra, mennyi plusz súlyt cipelek. Ha kövér vagyok, két választásom van: vagy állandóan otthon ülök, vagy ha elmegyek, alkalmazkodom a többiekhez, bármennyire nehezemre esik is.    

Szeretem a praktikus dolgokat. A gyaloglás szerintem mindenképpen közéjük tartozik. Nem kell időre elmenni valahová, drága sportfelszerelést venni, esetleg többszáz km-t utazni.

Így aztán tegnap kimentem a térre. A tér egy percre van a lakásunktól, és mivel nincs leaszfaltozva, csak kaviccsal felszórva, a környék fittebb lakossága ide jár futni. Ideális (lenne) a gyaloglásra is, ezért logikusnak tűnt az ötlet, hogy esténként rendszeresen kijárok. Közel egy éve készülök erre, míg végre tegnap este rászántam magam.  Egy kör 500 m, ezért legalább 3 kört terveztem. Közben felemeltem 4-re, végül 5-re, így összesen 2,5 km lett.

Kíváncsi vagyok, mikor lesz a következő alkalom.

A mozgás sajnos, soha nem volt különösebben része az életemnek, a rendszeres sport semmiképp. Az iskolai tornaórák az egyetem alatt végleg abbamaradtak, és utána sokéves szünet kezdődött.

Mikor divatba jött az aerobic, gondoltam, kipróbálom, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem kifejezetten azoknak való, akiken jelentős túlsúly van. Így aztán maradt a kiscsoportos kondicionáló torna. Igaz, hogy csak hetente egyszer, de az legalább rendszeresen, éveken keresztül. Bevallom, nem sok örömet találtam benne, sokszor már akkor untam az egészet, amikor elkezdődött. A néhány fős csoportban viszont jókat lehetett beszélgetni.

A férjem persze nem adta fel, több dologra is próbált rávenni. Ilyen volt például a sízés. Kezdetben Szlovákiába járt. Chopokon minden különösebb tanfolyam nélkül felvitt a felvonón egy pályára. Akkor volt a lábamon először síléc. Reggel 9-kor elindultam lefelé, és 3-ra értem le. Egyébként 10 perces út lett volna. Később pár alkalommal Ausztriába is vele mentem. 2000 m felett meredek, jeges pályák. Megálltam egy-egy ilyen szakasz tetején, és azon gondolkoztam, hogy tudnám megoldani, hogy élve lejussak? De már ennek is legalább 10 éve, akkor voltam utoljára. Ekkora síruha talán nincs is...

Mikor a férjem már feladta, következett a lányom. Fitness edző akar lenni, így ő a konditeremre próbált mindenképpen rávenni. Talán egy hónapig bírtam, de ezt sem nekem találták ki.