Fogyókúra-blog

97 kilóra való ruháimtól már korábban megváltam, de a múlt héten elajándékoztam tavaly nyári ruhatáram nagy részét is. Azt, ami 91-92 kilósan még felvehető (lenne). Ha most visszahíznék, komoly gondba kerülnék.

Mindig nagyon nehezen váltam meg a ruháimtól. Ragaszkodtam hozzájuk, tartogattam őket, hátha még szükség lesz rájuk. Soha nem tudhattam előre, mikor mennyi lesz a súlyom.

Mostanában viszont volt alkalmam kipróbálni, hová vezet ez a gyűjtögetés. Nincs már kedvem felvenni a sok évvel ezelőtti holmikat, hiába jó a méretük. Igaz, van köztük egy-két még mindig jó darab, de nagy részük divatjamúlt, és unom is őket. Nem akartam kivárni, hogy ezekkel a jobb sorsra érdemes ruhákkal ugyanez történjen.

Már csak abban bízhatok, hogy soha nem fogok visszahízni.  

Fogalmam sincs, miért nem fogyok mostanában. Különösebb oka nincs, mozgok is, és vacsorára alig eszem valamit. Napközben viszont még nem szeretném csökkenteni megszokott étrendemet.

Kezdek lemondani arról, hogy október közepére elérhetem a végleges súlyomat. Igaz, mikor ezt 2010. március 4-én, 78,90 kilós súllyal elhatároztam, praktikus szempont vezetett: az őszi-téli ruhatáramat akkor már biztosan le kell cserélnem, és az lenne a gazdaságos, ha ezt a végleges súlyomra tehetném.

Most már nem tartom akkora problémának, ha ősszel, tél elején lesz még rajtam pár kiló plusz. Ahogy most tapasztalom, ruháim nagy részénél 5-10 kiló nem sokat számít. A nadrágoknál persze gond, de még most is simán felveszek olyan szoknyát, felsőt, ami 85-90 kiló között is jó volt rám. Csak annyit akarok erre az átmeneti állapotra költeni, amennyit nagyon muszáj.

Ettől függetlenül nagyon várom már, hogy megszűnjön végre a káosz, ami most a szekrényemben van. Még soha ennyi használaton kívüli holmim nem volt, miközben alig tudok valamit felvenni.

Egyelőre mindent megtartok - akár kifogytam belőle, akár divatjamúlt -, mert jó az anyaguk, és bízom abban, hogy nagy részüket érdemes lesz majd átalakíttatni. Ha végleg lefogyok, persze.

Végre gyönyörű idő volt hétvégén, így körülnéztem a szekrényemben, mire számíthatok a következő pár hónapban.

Jól jön most, hogy tavaly, tavalyelőtt megelőlegeztem a bizalmat pár kisebb méretű darabnak, illetve az is, hogy 2003 nyarán 81-82 kiló körül volt a súlyom. Szerencsére az még nem volt túl régen, az akkori ruháim közül van, ami még hordható. Így azért annyira nem rossz a helyzet. Némi kiegészítésre persze szükség lesz, de még szó sincs arról, hogy mindenből új kellene.

Gyakran van úgy, hogy nagyon megtetszik valami, de nincs a méretemben. Szerencsére ritkán fordul elő, hogy annyira nem tudok ellenállni neki, hogy megveszem a kisebb méretet, mert majd „úgyis belefogyok”. Korábban inkább rossz tapasztalataim voltak. Nem egy nadrágom van például, ami már rég kiment a divatból, de még soha nem volt rajtam. Sőt, még most sem férek bele.

Mostanában viszont tényleg belefogyok abba, amit az utóbbi időben így vettem meg. Éppen ma lett jó rám egy 2008 júniusban vett nyári nadrág. De van még egy másik is, szintén nyári, és egy tavaszi kabát. Már mindegyik jó rám, jól is áll.

Egy ideje már jó rám a 44-es, illetve az angol számozás szerinti 14-es méret. Nem mintha sokra mennék vele, mert erre az átmeneti időszakra nem célom lecserélni a ruháimat. Még akkor sem, ha most, a karácsonyi ajándékvásárlás közben volt épp elég kísértés... Túl nagy luxus lenne.

Néha azért veszek egy-két „hangulatjavító” darabot. Például a sötétbarna farmerból, ami a ruhatáram alapja, most három is van:  az agyonhordott 18-as és a még hordható, de már nagy 16-os méret mellé megvettem a velük teljesen azonos színű és szabású 14-est is.

Igyekszem elkerülni a "normális" ruhaboltokat. Azokat, ahol a legnagyobb méret 40-es. Ha mégis be kell mennem, mint például tegnap a lányommal, napokig rossz kedvem van. Ilyenkor mindig szembesülök azzal, hogy amiben én járok, mennyire egyhangú, konzervatív. Nemcsak amiatt nem érdemes új ruhákat vennem, mert ez most egy átmeneti időszak, hanem mert bármit veszek is fel, majdnem mindig ugyanúgy nézek ki.

Igazából nem a gyártók a hibásak. A legtöbb 36-os méretre tervezett darab nyílván nem készíthető el 44-60 közötti méretekben, mert egy kövér nő nevetségesen nézne ki bennük. Annak pedig, aki nagy méreteket gyárt, nem sok választása van.

Nincs más lehetőségem, mint fogyni tovább. A 25-ös BMI eléréséig még 18,35 kilót. 

Férjem ezerszámra készíti a fényképeket. Főleg a munkájához, de más témák is érdeklik. Annak különösen örül, ha rólam minél borzasztóbb képet sikerül csinálnia. Gondolom, abban reménykedik, hogy akkor gyorsabban lefogyok. 

Tegnap véletlenül találtam meg ezt a képet. 2004 végén néhány napot Rómában töltöttünk, napi átlag 10 km gyaloglással. Egy ilyen nap végén készült, miközben egy kirakat előtt álltam, az üzlet cca. 36-os méretű kollekcióját nézegetve.

Bár el kell ismernem, akárhogy is nézek ki, maga a kép telitalálat…  

Ma este végre rendet raktam a szekrényemben, eltettem minden nyári holmit. Most gyakorlatilag ott tartok, mint 2007 őszén, ugyanazok az őszi-téli ruhák, meg amit azóta vettem, egy darabig még jók rám. Egy-két nadrágra lesz csak szükség. De mi lesz jövőre?

Szeretek ésszerűen gondolkodni. Ezért, bár elvileg teljesen mindegy lenne, hogy mikorra fogyok le, mégis jobb lenne ütemezni a dolgot.

Használható tavaszi-nyári ruhatáram a mostani súlyomon kívül csak a 69-75 kg közöttire van. Nem kérdés, hogy fogyni szeretnék, és az sem, hogy nem akarok egy átmeneti súly miatt teljesen feleslegesen egy csomó pénzt ruhákra költeni. Ezért május elejéig 10 kilót kellene leadnom. Ami tulajdonképpen nem is lehetetlen, havi 1,5-2 kilót jelentene. A maradék tizet pedig ugyanilyen ütemben jövő októberre.

Fogalmam sincs, mikor voltam utoljára 65 kiló, így a teljesen új ruhatárat nem tudom elkerülni. Bár már ott tartanék…       

Elkezdtem bízni magamban, konkrétan abban, hogy már soha többet nem leszek 97 kg. Végül is 2,5 éve sikerül ezt elkerülnöm. Bár a 2007-es  mínusz 12 egy része visszajött, de meg tudtam állítani a visszahízást, és újra a két évvel ezelőtti mélypont közelében vagyok.

A bizalom egyik jele, hogy újabb két darabbal bővült az „igaz, most még nem jön rám, de egyszerűen muszáj megvennem, majd belefogyok” jellegű gyűjteményem.

A másik még inkább jelzés értékű: a múlt héten megváltam 97 kilós ruhatáram néhány, még hordható állapotú "örök darabjától", ami, nálam legalábbis, komoly előrelépés. Ilyen eddig még soha nem fordult elő. Korábban ezeket biztonságból, a „jól jöhet még valamikor” felkiáltással pakoltam el.

Sajnos, sokszor tényleg elő kellett vennem őket. Bízom benne, többet már nem fognak hiányozni.   

Ma volt a kisfiam szalagavatója. Ebből az alkalomból belepréseltem magam egy másfél évvel ezelőtt vett, 44-es méretű nadrágba, ami eddig még soha nem volt rajtam – csak annak idején annyira megtetszett, hogy nem tudtam otthagyni. Nem állítom, hogy túl kényelmes lett volna, mégis nagyon jó érzés, hogy már itt tartok. Azért a felsőrész, amit felvettem hozzá, még a szokásos 48-50-es méret.